Amerikai kutatók olyan multi-ágens modellt hoztak létre, mellyel
nagy pontossággal meg lehet jósolni, hogy egy többnemzetiségű ország
mely részein törhetnek ki etnikai zavargások és hol élnek majd békésen
egymás mellett a különböző népcsoportok.
Az ágens alapú társadalmi modellezés egyik úttörője, a később Nobel Díjjal jutalmazott Thomas Schelling nevű amerikai közgazdász a hetvenes években alkotta meg híres Szegregációs modelljét.
Schelling akkor még ugyan egy sakktáblát és pénzérméket használt a
különböző etnikai csoportok és lakóhelyeik reprezentálásához, de már
ezzel a „kőkorszaki” módszerével is nagy port kavart a kísérleti
társadalomtudomány művelői között.
A szegregációs
modellben többféle érmét helyezünk el a négyzetrácson, mindegyik
fajtából többet. Minden körben minden érménél megvizsgáljuk, hogy a
közvetlen környezetében lévő nyolc darab mezőn (ha a tábla szélén van,
akkor kevesebb) milyen arányban vannak a vele azonos típusúak és a tőle
eltérőek. Ha az arány egy előre adott konstansnál kisebb (több eltérő
típusú van), akkor az érmét átrakjuk egy olyan üres helyre, ahol ez az
arány kedvezőbb (több vele azonos típusú van körülötte). A
kutatók legnagyobb megdöbbenésére viszonylag alacsony konstans esetén,
alig pár iteráció után kialakultak az azonos típusú érmék szigetei. Míg
a különböző érmék az egyes népcsoportnak, a kialakult szigetek ez
etnikai csoportok szerinti városnegyedeknek feleltethetőek meg
szociológiailag.
A szegregációs
modell, nem azt állítja, hogy nincs rasszizmus, és nem hárítja el a
kormányzati felelőséget a nagyvárosok gettósodásának kialakulásában,
csupán azt bizonyítja kísérletileg, hogy csupán a saját csoport pozitív
preferálásából adódóan is előállnak ezek a társadalmi jelenségek.
Az amerikai New England-ben található Komplex Rendszerek Intézetének
munkatársai a schellingi paradigmára építve olyan modellt dolgoztak ki,
mellyel a vegyes etnikai összetételű országokban a nemzetiségek közötti
zavargásokat, fegyveres összecsapásokat próbálták előre jelezni, adta
hírül a Science
nevű tudomános folyóirat. Bar-Yam és kollégái abból indultak ki, hogy
azokon a területeken, ahol homogén etnikai foltok jönnek létre, az
adott csoport igényt tart arra, hogy egy bizonyos nagyságú
környezetében, - a közterületeken, intézményekben - az ő kulturális,
vallási szokásai érvényesüljenek. Ha ily módon konfliktus alakul ki két
etnikum között egy bizonyos idő után ez erőszakká fajul, és az erőszak
következtében a kisebb csoport tagjai elvándorolnak a legközelebbi
olyan településre, ahol ők vannak többségben. Az összecsapások után
bekövetkező menekült áramlás felborítja az etnikai viszonyokat, ami
újabb zavargásokat szül, és így újabb menekültáradatot eredményez, és
így tovább.
Az ilyen módon
létrehozott dinamikus rendszer paramétereit a kutatók megpróbálták úgy
beállítani, hogy a kilencvenes évek elején végzett jugoszláv
népszámlálás adatai alapján pontosan megjósolja, milyen településeken
voltak nagyobb összecsapások a különböző etnikai csoportok között.
A társadalmi modell
egyik legfontosabb tanúsága a kutatók szerint az, hogy mind a
szegregáció, azaz az etnikai alapú teljes elkülönülés, mind a
multikulturális együttélés stabil állapot. Egyik esetben sem
konfrontálódnak a különböző csoportok. Az előbbi esetben teljesen
mértékben megvalósulnak a csoportok kulturális elvárásai, az utóbbi
esetben minden népcsoport tisztában van vele, hogy nem tarthat igényt
arra, hogy az iskolákban, kórházakban és egyéb közintézményekben az ő
hagyományaik érvényesüljenek kizárólagosan. Amikor az etnikai arányok
nem kiegyensúlyozottak, vannak homogén csoportok, de ezek sem nem túl
kicsik, sem nem elég nagyok, akkor jönnek létre konfliktusok.
A modellt lefuttatták
az indiai népcsoportok földrajzi eloszlásán is. A program segítségével
előre jelzett és a valójában bekövetkezett villongások közötti
korreláció közel száz százalékos (99,8) volt. Bar Yam felhívja a
figyelmet arra, hogy modelljük nem azt bizonyítja, hogy a konfliktusok
kizárólag az általuk feltárt okokra vezethetőek vissza. Viszont azok a
szabályok, melyre szimulációjukat alapozták nagy valószínűséggel
szerepet játszanak a valós társadalmi feszültségek kialakulásában is.
Agent.ai
|