A csimpánzok háborúznak

majom csimpanz polgarhaboru

Azt eddig is tudtuk, hogy az ember mellett a csimpánz az egyetlen főemlős, amely csapatokba verődve rendszeresen okoz halálos sebesüléseket saját fajtája más egyedeinek. Eddig azonban az ilyesmivel foglalkozó tudósok, a primatológusok közt az volt az uralkodó nézet, hogy ez alapvetően az emberek befolyására vezethető vissza, és közeli majomrokonaink csak akkor gyilkolják le egymást, ha valamilyen külső, emberi befolyás éri őket. Például szűkül az életterük, vagy azzal szembesülnek, hogy kevesebb táplálékon kénytelenek osztozni.

A most publikált tanulmánynak több mint 30 szerzője van, és összesítve 426 évnyi megfigyelés adatainak összegzésével készült. 18 különböző csimpánzpopulációt vizsgáltak, amelyekben összesen 152 erőszakos halálesetet regisztráltak. A legerőszakosabbnak egy ugandai populáció bizonyult, amely olyan vidéken él, ahol egészen minimális az emberi hatás.

Tovább a teljes cikkhez: Nyolc az egy ellen: így gyilkolnak a csimpánzok