Meseterápia: testi érzetek az elme szintjén

20130509131554_papucs012_0010

A Mosoly Alapítvány gyermekekkel foglalkozó pszichológusokat, terapeutákat tömörít: ingyenes mese- és művészetterápiákkal segítik a rászoruló gyerekeket a testi betegségekkel együtt járó lelki problémák feldolgozásában. A pszichoterápiák révén lelki rehabilitációval egészítik ki az orvosi kezeléseket, hogy ezek egymást erősítve fejtsék ki hatásukat a tartós gyógyulás érdekében.

A páciensek között vannak súlyosan beteg gyerekek, tumorosak, szervátültetettek, krónikus betegségben szenvedők (például cukorbetegség, epilepszia), vagy éppen pszichoszomatikus zavarral küzdők, vagyis olyanok, amikor a testi tünet mögött nincs kimutatható szervi elváltozás (például tik, reflux, szorongásos fejfájás). Mindezek után nem meglepő, hogy idei, éves konferenciájuk témája a test és a lélek viszonya, a megtestesült elme, és a testi aspektus szerepe a pszichoterápiákban. A 2015-ös Kreatív Napokon vettünk részt.

Meseterápia jöhet a kórterembe, táncterápia kevésbé

Korbai Hajnal pszichológus nyitó előadásából rögtön kiderült az is, miért használnak meseterápiát, és ha már ilyen fontos a testi aspektus, akkor miért nem valamilyen testi, mozgásos módszer mellett köteleződtek el az Alapítvány munkatársai.

“2009-ben, mikor a művészetterápiák mellett belekezdtünk a meseterápiába, olyan módszert kerestünk, amit ágyhoz kötve is lehet, bármilyen körülmények között alkalmazni, pl. steril boxban, ahova nehéz bevinni eszközöket, vagy a gyerek az állapotából kifolyólag nem képes részt venni a foglalkozáson. A mese mindig kéznél van, és addig lehet elmenni a feldolgozásában képző-, vagy zeneterápiával, vagy a hosszú távú csoportokban pszichodrámával, amíg a gyerekek állapota megengedi.” – kezdi a szakember.

A teljes bejegyzés itt olvasható: Meseterápia: testi érzetek az elme szintjén.