Helló szaranyaérzés, örök társunk!

aggódó szorongó anya

Sok anya számára ismerős a gyomorszorító érzés, a szorongással vegyes bűntudat, amit röviden csak úgy fogalmazhatnánk meg, hogy „szaranyaérzés”. Kicsit olyan, mint egy árny, ami követ, és nem tudja az ember, joga van-e egy határozott mozdulattal elhessenteni, kihúzni magát, és mély levegőt véve azt mondani: ennek a gyereknek én vagyok a legjobb anya, minden hibámmal együtt!

Ez a kétely, ez a bűntudat nagyon különböző helyzetekben jelentkezhet. Van, akiben az okozza, hogy visszament dolgozni, és milyen anya az olyan, aki intézményre bízza a gyerekét, pláne, ha még meri is élvezni a munkával töltött órákat. Másban az, hogy nem elég türelmes a gyerekkel, túl hamar felpaprikázza magát. Van, aki úgy érzi, unalmas életet tud csak nyújtani, mert nem pattannak ki izgalmas mesék a fejéből, és kevés az ötlete, mit lehetne alkotni az őszi termésekből. Az anyákban az a közös, hogy mind azt hiszik, keveset adnak a gyereknek, és ez az ő hibájuk.

Mielőtt ki-ki kétségbeesne a saját elégtelensége miatt, nézzen rá egy kicsit messzibb perspektívából a helyzetre. Tökéletlen világba születünk mindannyian, sok szempontból nem gyerekre szabottba, nem emberre szabottba.

Nem igazán a gyerek vagy az anya igényeihez illeszkedő helyzet, mikor a nap nagyját külön töltik, csak este találkoznak munka után, fáradtan, ahogy az sem, ha ketten töltik, és az anyának kellene kielégíteni a gyerek minden igényét, minden ingert biztosítani, miközben ő totális ingermegvonásban van.

A teljes cikk itt olvasható: Helló szaranyaérzés, örök társunk!