Újra várja látogatóit a Tárt Kapu Galéria

Hazánkban először az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben (OPNI) 2004-ben a Lilly Hungária Kft. támogatásával jött létre, azzal a szándékkal, hogy bemutassa a művészetterápia során létrehozott „art brut” alkotásokat. A „lipóti” terápiás műhelyek kiállításait a szakma, a közönség, a kortárs művészek és a műgyűjtők nagyfokú érdeklődése kísérte. Az OPNI 2007-es bezárása magával vonta a Tárt Kapu Galéria megszűntetését is, mellyel megszakadt ez a misszió.

Öt év kényszerű szünet után a Tárt Kapu Galéria a Gyógyfoglalkoztatásért Alapítvány hosszas és kitartó munkájának eredményeként, Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának és az ESZSZK Merényi Gusztáv Kórház támogatásával nyílhat meg újra a nagyközönség előtt.
A Galéria szakmai megnyitója 2013. március 8.-án 17.00 órakor kerül megrendezésre. Az esemény házigazdája Dr. Bácskai János, Budapest IX. Kerület Ferencváros Polgármestere, Dr. Horváth Szabolcs, a Gyógyfoglalkoztatásért Alapítvány elnöke, Prof. Dr. Vályi-Nagy István, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház főigazgatója és Dr. Gazdag Gábor az ESZSZK Merényi Gusztáv Kórház telephely-igazgatója. A kiállítást megnyitja Prof. Dr. Nagy Zoltán, az egykori Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet igazgatója, az Országos Idegtudományi Intézet főigazgatója.

2013. március 12-én 17 órakor – a nagy érdeklődésre való tekintettel – második megnyitót tartunk, melyen a széles nagyközönséget vendégeljük meg. Ezen az eseményen köszöntőt mond Plesznivy Edit, a Magyar Nemzeti Galéria Főmuzeológusa, a Festészeti Osztály főosztályvezető-helyettese, az egykori Pszichiátriai Múzeum vezetője, Roskó Gábor, Munkácsy-díjas, Érdemes művész, Komáromi Erzsébet Katalin textilművész, művészetterapeuta, Tóth Eszter, művészettörténész.

A Galéria célja, hogy nemzetközi színvonalon, európai kontextusba ágyazva képviselje és mutassa be a magyarországi art brut – outsider művészetet és az ehhez kapcsolódó szakmai munkát. A létrejövő új művészeti helyszín a főváros művészeti és társadalmi életét gazdagító tevékenységet folytat majd, működésének négy alappillére: a kiállítótér, a művészeti műhely, a szakmai és a közösségi programok.
Az újranyíló Tárt Kapu Galéria szakmai programja a magyarországi art brut művészetet össztársadalmi kontextusba helyezve mutatja majd be elősegítve a fejlődésről és a jövőről való felelős gondolkodás megszilárdulását, gazdagítva Budapest kulturális, művészeti életét mely célkitűzéseiben komoly hiányokat pótol. A nagyközönségre is nyitott, befogadó központot szeretnénk létrehozni. Kiemelkedő lehetőségnek tartjuk, hogy a Tárt Kapu Galériában a mentális zavarokkal élők művészeti világa közelebb kerülhet majd a mindennapi emberekhez.

Számos tudományos kutatás is igazolja azt a tényt, hogy a mentális zavarokkal élőket sújtó előítéletek feloldásában a művészetnek van a legnagyobb szerepe. Az alkotói munka, a művészetterápiák foglalkozásai más kommunikációs csatornákat megnyitva adnak kapcsolatteremtési lehetőséget számukra, valamint megadják a legalább olyan fontos visszaigazoló elismerést is. A társadalom peremére szorult személyek művei már több mint egy évszázada inspirálják a művészeket, kutatásra sarkalják a pszichiátereket, a témában született kiállítások sorának köszönhetően egyre inkább bővül e képi világ elkötelezett híveinek tábora is. Az ilyen típusú alkotások létrehozása és gyűjtése köré szerveződött intézmények Európa legtöbb országában a kulturális élet szerves részeként ma már több évtizedes múltra tekintenek vissza. Világszerte tárlatok, vásárok és publikációk sokasága, köz- és magángyűjtemények alakulása segített abban, hogy az art brut és az outsider art gyűjtőfogalmai alá sorolható művek elnyerték a méltó elismerést.
Bízunk benne, hogy a Tárt Kapu Galéria újranyitásával a művészet e speciális területének magyarországi megismertetését, elfogadtatását, a közös társadalmi párbeszéd előmozdítását segíthetjük és az Európai Uniós országokéval egyenrangú szakmai központot tudunk kialakítani.

Tárt Kapu Galéria
Információ: Urai Dorottya (sajtó); Tóth Eszter (szakmai vezető)
Cím: Budapest, 1092, Hőgyes Endre u. 2.
Tel.:+36/20-558-36-63; +36/70-771-23-41
Email: [email protected]
Honlap: www.tartkapugaleria.com