Femina Klub előadások

Femina Klub

A FEMINA Klub: 6 téma, 6 meghívott vendég. Célja, hogy a szűk körű, exkluzív klubestek során megoldást nyújtsanak azokra a problémákra, melyekkel előbb-utóbb mindannyian kénytelenek vagyunk szembenézni, hogy megválaszoljék azokat a kényes kérdéseket, melyekkel nőként életünk során mindannyian szembesülünk. .

A klubestek háziasszonya Szily Nóra riporter, újságíró, vendégei hónapról hónapra az adott témakörben leginkább jártas, elismert hazai szakemberek.

A részletes program:

 

2016. október 22. 18.00

Singer Magdolna: Elengedés, veszteség, gyász

Singer Magdolna író, a halállal és a veszteséggel foglalkozó terapeuta a Femina Klub első előadója, aki pályája során 16 könyvet publikált a gyászolóban és a haldoklóban lejátszódó folyamatokról, a fájdalommal való megküzdésről és az elhallgatott problémákról. A Mindhalálig és a Veszteségek ajándéka című könyvek szerzője tíz éve segíti a gyászolókat csoportos és egyéni foglalkozások keretein belül, a Magyar Hospice Alapítványnál végzett munka keretében gyászcsoportokat és telefonos lelkisegély-szolgálatot vezetett. Polcz Alaine-t, a gyászkutatás neves úttörőjét ő kísérte végső útján, melyről Partitúra című könyvében ír átható szellemiséggel.

Minden ember életében eljön a fájdalmas pillanat, amikor végleg búcsúznia kell egy szerettétől. Elképesztően nehéz feladat, amire nincs alkalmas időpont, mégis muszáj vele szembenéznünk. Bár a nők erősek, ösztönösek, sokat bírnak, ilyenkor sokszor magukra maradnak. Hogyan birkózhat meg az itt maradó a hiányérzettel, a bűntudattal és a fájdalommal? Hogyan lehetünk támaszai a búcsúzónak? Könnyít-e a gyász megélésén a hit? Hogyan induljon el a búcsúzás útján az, aki nem hisz az újbóli találkozásban? Mit mondjunk a halálról a gyermeknek? Októberi klubestünkön azokra a kérdésekre keressük a válaszokat, melyek a gyászolót és a távozót egyaránt segítik abban, hogy békére leljenek.

 

2016. november 19. 18.00

Dr. Peták István, Dr. Bánki Endre: Tabuk nélkül a rákról, őszintén – A gyógyulás felé is vezethet út

Orvosi tapasztalatok és személyes élettörténet segít mindazt megérteni, feldolgozni, amit a félelmetes kór jelent. Mindig van remény, a mai orvostudomány és a jól felkészített lélek is segítségére lehet a betegnek. Mit tehetünk, ha a családban gyakori a rák, és mit, ha egy szerettünk vagy magunk is érintettek vagyunk?

 

2017. január 5. 18.00

Vekerdy Tamás: Önfeledt gyerekből sikeres felnőtt – Avagy miért nem a kitűnő tanulókból lesznek topmenedzserek?

Szülőként a legtöbben azt gondoljuk, sikeres felnőtt a már iskoláskorban is jól teljesítő gyerekből lesz. Miért téves ez az elképzelés? Mikor teszünk helyesen: ha a jobb teljesítményért hajtjuk előre, vagy ha hagyjuk, hogy gondtalan, vidám gyerek legyen? Miért van kiemelt szerepe az önfeledt játéknak, miért nem jó, ha az iskola frusztrálását otthon is erősítjük? Miért nem a kitűnő tanulókból lesznek topmenedzserek?

 

2017. február 18. 18.00

Dr. Tari Annamária: Megfelelések és alulválasztások – Miért ne legyünk tökéletesek?

Nőként az egyik legnehezebb feladat a párkapcsolat-munka-család egyensúlyát megtalálni és fenntartani életünkben. Folyamatosan szorongunk, a végsőkig kitartunk, azt akarjuk, hogy erősnek lássanak bennünket. Mi történik, ha az élet minden területén görcsösen igyekszünk megfelelni? Miért végződik a túlzott megfelelési vágy alulválasztással? Miért hat negatívan az erős nő imidzse a párkapcsolatunkra? Hogyan találjuk meg a kulcsot önmagunkhoz, ezzel saját boldogulásunkhoz?

 

2017. április 1. 18.00

Dr. Almási Kitti: Lehetőség a veszteségben – Avagy hogyan fordítsd nyereséggé, ha véget ért egy fejezet?

Miért szorongunk a párkapcsolatainkban? Miért rettegünk attól, hogy mások milyennek látnak bennünket? Miért érezzük magunkat sokszor kevésnek, miért nem merünk szembenézni a nehézségekkel? Miért várjuk párunktól a visszaigazolást? Miért olyan nehéz felállni, ha hűtlenség „áldozatává” válik az ember? Hogyan lássuk meg a lehetőséget a szakításban, hogyan alakítsuk nyereséggé a veszteséget?

 

2017. április 21. 18.00

Geszti Péter: Nincsen siker kudarc nélkül – Hogyan győzzük le saját korlátainkat?

Ahogy Machiavelli is mondta; „Nem az az erős, aki nem esik el, hanem az, aki mindig fel tud állni.” Áprilisi klubestünkön Geszti Péter, a mindig megújulásra kész ötletgyáros boncolgatja a siker és a motiváció kérdéskörét és válaszol meg olyan, mindannyiunkat érintő kérdéseket, mint, hogyan legyünk sikeresek a munkában és magánéletben egyaránt? Hogyan inspirálódjunk, miből merítsünk erőt és hogyan ültessük át motivációinkat a mindennapokba? Miként tanulhatunk a bukásokból és hogyan állhatunk fel azok után?

 

Thália Színház, Mikroszkóp Színpad (1065 Budapest, Nagymező u. 22-24.)

Jegyár: 2900 Ft, kizárólag online vásárolható a www.feminaklub.hu oldalon.

Minden vélemény számít!