Peter Uffelmann: Bocsáss meg magadnak! Küzdelem a belső cenzorral

Lelkiismeret, önkontroll, felettes én, belső értékrend, önvád, belső bíró, szülői én-állapot, erkölcsi érzék, eszménykép, … és még számtalan fogalom, amelyet a köznyelv, vagy a személyiséggel foglalkozó szakmák használnak arra, amit Peter Uffelmann belső cenzornak nevez.

Ki, vagy mi is ez? Az a belső hang, és az őt képviselő „személy”, aki minden cselekedetünk, gondolatunk során összeveti, szembeállítja a vágyainkat, elképzeléseinket az elvárással, illetve azzal, amit nekünk „szabad”. És ez a folyamatos ellenőrzés minősít jóvá vagy rosszá; áthangolja a kedvünket, végső soron kiszolgáltatott, kudarcok sorozatát elszenvedő emberré tesz. Már ha hagyjuk!

De sokan hagyják, sokféle kultúra, sokféle nevelési elv készteti az embert arra, hogy folyamatosan leminősítse önmagát és eredményeit. Sokszor tapasztaljuk, különösen a mai versenyszemléletű világunkban, hogy azok haladnak gyorsabban, vagy jobban, akik kevésbé küzdenek – valóban, vagy csak látszólag – ezzel a problémával.

A cselekvések, viselkedések kontrolljaként szólalnak meg bennünk ezek a hangok, üzenetek, megmondják azt, hogy mi a helyes viselkedés.

De valójában ki is mondja meg, hogy mi a „helyes viselkedés”?

És ha elkövetünk valami „helytelent”, pl. jól érezzük magunkat akkor, amikor mások szomorkodnak, egyszer-egyszer több csokit eszünk, elolvasunk egy kevéssé nívós könyvet, megnézünk egy romantikus vígjátékot, vagy nem végezzük el a betervezett munkát, akkor vajon tényleg rosszat cselekedtünk? Vagy egyszerűen csak egy adott pillanatban olyat tettünk, vagy nem tettünk, amit ott és akkor túlzott feladatnak, elvárásnak, kötelességnek éreztünk?

A szerző könyvében nem a kontrollálatlan, szabados viselkedést népszerűsíti, hanem azt kívánja megmutatni, hogy miként szabadulhatunk meg a cenzor szorításából, miként leszünk képesek megszelídíteni, segítőtársunkká tenni annak érdekében, hogy miközben felelősen éljük az életünket, legyen módunk, lehetőségünk, felhatalmazásunk, végső soron szabadságunk arra, hogy jól is érezzük magunkat eközben.

A könyv elméleti alapokról indulva, nagyon konkrét és érthető példákkal illusztrálja a „bocsáss meg magadnak” gondolkodásmódot, életszemléletet. Hét, mindenki által könnyen elvégezhető gyakorlat segítségével pedig megmutatja, hogy miként változtathatjuk meg gondolkodás- és működésmódunkat, ezen az úton haladva pedig hogyan juthatunk el az önelfogadásig.

Zárógondolatként idézet a könyvből:

Aki saját magának szeretne megbocsátani, annak önmagával, a saját érzéseivel kell kapcsolatba lennie. Aki kapcsolatban van a fájdalmával, a gyászával, vágyával, szeretetével és örömével, az tulajdonképpen önmagával szemben automatikusan megbocsátó viselkedést tanúsít. Ha valaki a saját belső érzéseitől elszakadva él, hogy más emberek kedvére tegyen, hogy külső státuszszimbólumoknak eleget tegyen, vagy hogy a mások feletti hatalomban részesüljön, az alapvetően megbocsáthatatlan. Ő ugyanis nem bocsájtja meg magának a saját maga által megélt tehetetlenséget, és akkor is harcolni fog ellene, ha azzal másoknál találkozik. És ennek következménye az agresszió és erőszak lesz, amely az emberiség történetét éppúgy átszövi, mint az arra tett kísérletek, hogy az emberek békében (maguknak) megbocsátva éljenek együtt….

Tehát valljunk kudarcot kedvünk szerint, és gondoljunk arra: nincs rosszabb, mint az az igény, hogy szüntelenül sikeresnek kell lenni.

könnyű 1 2 3 4 5 nehéz
szakmai 1 2 3 4 5 laikus
tudományos 1 2 3 4 5 kevésbé tudományos

Recenzió: Flegler Bea