Hozzáadok
TartalomPszichológusoknak
HírlevélAd Agency zonecode |
Virág Teréz: Emlékezés egy szederfáraBognár Klára Könyvismertetők - Animula A szederfa, amelyre emlékezni kell, a könyv utolsó lapjain jelenik meg, Virág Teréz nagyszüleinek udvarán áll. A nagyszülők és még többen a családból lágerben haltak meg. Virág Teréz sok évtizednyi nem emlékezés után néz szembe családja történetével és találja meg zsidó és magyar identitását, miközben foglalkozni kezd a holocaust túlélőinek gyógyításával. A könyv 1982 után keletkezett esettanulmányok, esszék, tanulmányok füzére 4 nagyobb blokkra felosztva. A tanulmányok nagy részében jelentős szerepet kapnak az esettanulmányok, amelyek igen olvasmányossá teszik a könyvet. Ahogy haladunk előre az írások olvasásában folyamatosan kerekedik ki számunkra az elméleti háttér is, ahogy a budapesti iskola képviselői - Ferenczi Sándor, Hermann Imre, Róheim Géza, Bálint Alice, Mérei Ferenc - rámutatnak, hogy a lelki megbetegedések (elsősorban a neurózisok) hátterében sokszor társadalmi traumák állnak. Virág Teréz végigvezet minket több gyermek és felnőtt terápiájának leírása közben azokon a folyamatokon, ahogy valamilyen társadalmi szinten megrázó esemény az egyén élettörténetével összefonódva neurotikus tünetekhez vezet. (Tehát nemcsak a holocaust tartozik ide, hanem minden háború, az '56-os események, kitelepítések, munkaszolgálat stb.) Hiszen ilyen esetekben a valóság annyira extrém módon fenyegető, hogy az ember alapvető egzisztenciális biztonságélménye vész el, és ezt az érzést továbbörökíti az utódainak is. A legérdekesebb éppen az, ahogy ezek a traumatizáló események generációkon átívelve okoznak lelki megakadásokat pl. a túlélők unokáinál. Ekkor a feladat a család múltjának megismerése, felelevenítése, a múlttal való folytonosság helyreállítása, az emlékezés lehetővé tétele. A könyvet elsősorban pszichológusoknak ajánlom, mert munkájukhoz új nézőpontot adhat, hogy ne csak az időben közeli interperszonális kapcsolatokat vegyék figyelembe, hanem a család tágabb történetét, de a laikus érdeklődő számára is felemelő, elgondolkodtató olvasmány lehet. Kiadó: Animula egyesület - KÚT Pszichoterápiás rendelő Könnyű 1 2 3 4 5 Nehéz |
To Like Or Not To Like? |


Szólj hozzá, Like-old, mondd el a véleményedet itt!