Tari Annamária arra vállalkozott ebben a könyvében, hogy megfogalmazza a mai huszonéveseket leginkább érintő problémákat. Azokról a változásokról ír, amelyek az utóbbi időben bekövetkezett társadalmi és gazdasági folyamatok egyenes következményeiként érintik ezt a generációt.
Sonja Lyubomirsky: Hogyan legyünk boldogok? című könyve a boldogság tudatos eléréséről és fokozásáról, a boldogtalanság leküzdéséről szól. Lehet-e vajon tudatosan megdolgozni a boldogságért, és ha igen, akkor milyen eredményt várhatunk vajon? - merül fel azonnal az emberben a kérdés. És csak egy kicsit tudunk tornázni boldogságszintünkön, vagy ennél többre számíthatunk? A könyv elsõ fejezete ezt a kérdéskört tárgyalja részletesen (megnyugtató választ adva), majd két teszt segítségével megállapíthatjuk, mennyire vagyunk boldogok és mennyire vagyunk depressziósak. (Hiszen a kettő nem ugyanaz, persze a derpesszió kizárja a boldoigságot, de ahogy a pozitív pszichológia megalapítója, Martin Seligman mesélte: egyre több depresszióst gyógyítottam meg, de amit elértek, az nem a boldogság volt, mert ahhoz más technikák kellenek, mint a depresszió megszűntetéséhez. Boldognak lenni tehát nem "depresszió-mentesnek" lenni.)
A Lélek kontroll sorozat szokásához híven megint egy igen értékes, lebilincselő szakmai olvasmányt jelentetett meg. A cím alapján azt gondolhatnánk, valamilyen spirituális téma lesz terítéken – az én asszociációim legalábbis a meditáció és a szellemi lecsendesülés voltak, ezzel szöges ellentétben azonban a leghétköznapibb, leginkább húsbavágó, mindenkit érintő problémakörrel kerülünk szembe: a női szexualitással. Persze, ha rögtön az eredeti címet vizsgáljuk (The Erotic Silence of the American Wife) – azonnal pontos képet kaphatunk a témáról.
David Seamands: Gyógyító sebeink c. könyvében feltárja előttünk szűnni nem akaró érzelmi fájdalmaink forrását, és megmutatja a belső nyugtalanságtól való szabadulás, és a sérült érzelmeink gyógyulásának útját.
Az író kerüli a leegyszerűsített sablonos válaszokat, az ítélkezést és a szakmai közhelyeket. A könyv igazi, mély együttérzésről és megértésről árulkodik, vidámságot, humort sugároz, és írását valóságos emberekről szóló, bensőséges történetekkel fűszerezi. Seamands otthonosan mozog a bibliai idézetek kifejtésében, mint a nyugtalan és kereső emberek lelki gyógyításában, az értékes mondandót ez teszi izgalmassá.
Lapozgatok Laing könyvében, hátha olyan oldalra jutok, ami egy remek idézet lehetne, hogy megfogja a (könyvajánló) olvasót. De minden oldalt utálok. Mert annyira a gyengé(m)be vág.
Na végre, ez itt egy ábra, de itt az ábrák ugyanolyan kegyetlenek: csak egy kör van kerítve a gondolathoz: „nincs jogcímem arra amim van > tehát > mindazt amim van > loptam > mivel > nincs rá jogcímem > mivel > loptam > tehát >" itt a kör bezárul az első mondatnál lehet folytatni...
Mit jelent a reflektív élet? Hogyan lehetünk szüntelenül nyitottak? Miként fedezhetjük fel az értéket azokban a sebekben, melyeket életünk során szereztünk? Mi a titka a boldog és teljes öregkornak? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kaphat az Olvasó, ha kezébe veszi a Párbeszéd az öregséggel című könyvet.
Nemes Ödön, jezsuita szerzetes Naszádi Krisztával folytatott beszélgetése során vall elsősorban az öregséghez való viszonyáról, melyben nyolcvannégy év tapasztalata és bölcsessége tükröződik. Öt rövid fejezetben osztja meg gondolatait az időskorról, melynek keresztjeit és örömeit nap, mint nap tapasztalja.
A szerző keresztény, amerikai házassági és párkapcsolati tanácsadó. Számos könyve jelent már meg magyarul is, talán legismertebb ezek közül az Egymásra hangolva.
Gary Chapman tanácsadói munkája során azt tapasztalta, hogy a párok többsége vágyik egymás szeretésére-szeretetére, mégsem működik a kapcsolatuk, mert nem tudják, hogy a társuk milyen formában tudja befogadni a szeretetüket (mi a másik szeretetnyelve).
A Változzunk együtt! című könyve egy újabb kritikus és általános párkapcsolati problémát jár körül, nemcsak rávilágít erre, hanem megoldási módot is kínál rá.
R.D. Laing saját életútjának, életének főbb eseményeinek bemutatásával és annak önmagára, a személyiségére és világlátására gyakorolt hatásának leírásával világítja meg egyedi szakmai nézőpontját .
Bevallom, az elején elég sokáig zavaró volt számomra olvasni a könyvet. Kifejezetten pszichiáter-pszichológus-ellenesnek éreztem azt és ez ellenállást okozott bennem. Ahogy aztán tovább olvastam, idővel elolvadtak ezek a gátak, talán pontosan attól, hogy menet közben Laing hagyta, hogy megértsem, miért is gondolkodik úgy, ahogyan teszi ezekről a szakmákról.
Gary Chapman, ezúttal a gyermekes szülőket szólítja meg, hogyan tarthatják életben házasságukat a gyermek születése után. Erre azért is van szükség, mert a gyermekvállalás drámai változást jelent a párkapcsolatokban, ez pedig Chapman igazi szakterülete.
A könyvben szó esik arról, hogy miként őrizhető meg a házasság intimitása, meghittsége, továbbá hasznos tanácsokat kapnak az olvasók az éjszakai etetések, szobatisztaságra szoktatás és egyéb szülői teendőket illetően. A könyv öt fő fejezetből áll, mindegyik végén „Önismereti gyakorlat” található, mely segít a módszerek alkalmazásában.
Szakértők szerint döntéseinknek csupán 20%-a alapul racionális gondolkodáson. A kodependens kapcsolatok sem tudatosan alakulnak ki és maradnak fenn: nem szándékosan választunk olyan partnert, akivel közösen egy újabb diszfunkcionlis családot teremthetünk újra, miközben az állandó hiányérzetet és a belső űrt sehogy sem sikerül megszűntetni.
A Szeretet választható című könyv szerzői a kodependens viszonyokat helyezik az érdeklődés fókuszába. De miben is állnak a kodependens kapcsolatok? Függés jellemzi ezeket a viszonyokat, méghozzá „együttfüggés”, társfüggőség. Például az alkoholista férj az italtól függ, a feleség azonban a társa alkoholproblémájától; tudattalanul támogatja viselkedésével a férfi függőségét, mártíromságával pedig kivívja környezete elismerését.
A három évtizedes pszichológusi, tanácsadói múlttal rendelkező szerző újabb könyvében az évszakok körforgásának analógiája segítségével igyekszik érzékletesebben leírni, hogy hogyan alakulhatnak a házastársi kapcsolatok. Kiindulópontja, hogy párkapcsolatunk folyamán a felmerülő normatív és akcidentális krízisekre adott megoldásaink befolyásolják házasságunk minőségét. Kapcsolatunkban időnként pozitív, gazdagító tényezők vagy éppen a negatív érzelmek kerülnek túlsúlyba, attól függően, hogy mennyiben sikerült a felmerülő nehézségeket, változó élethelyzeteket konstruktívan megoldani.
A párkapcsolat különböző minőségű szakaszait az egyes évszakokkal állítja párhuzamba, és azok segítségével mutatja be az adott szakaszokra jellemző érzelmi állapotokat, attitűdöket és magatartásmódokat. A könyv célja, hogy segítséget nyújtson a pároknak kapcsolatuk „teléből” vagy „őszéből” a tavasz-nyár időszakába jutni.
Dr. Bakó Tihamér sokszínű szakmai munkásságának egyik meghatározó szegmense a pszichodráma-terapeuta és –szupervízorként végzett csoportvezetői és a Budapesti Rögtönzések Színházának alapítótagjaként folytatott rögtönzői-színészi-alkotói tevékenysége.
A Pszichodráma és Play Back Füzetek sorozat első darabjaként megjelenő Önkifejező és Kreatív Színházi Műhely című kiadványban a pszichodráma és csoportos művészeti munka berkeiben otthonosan mozgó szakemberek számára mutat be egy olyan jól kidolgozott keretrendszert, melynek segítségével a Rögtönzések Színháza által is használt play back módszer kifejezetten önismereti, személyiségfejlesztő céllal alkalmazható.
Dr. Bakó Tihamér ezen munkája mintegy összefoglalja pályafutásának több mint huszonöt éve során összegyűlt tapasztalatát a traumáról. Ahogy a Psycho Art Kiadótól már megszokhattuk, a borító ismét művészi: Paul Klee: Megsebzett vidék című képe látható rajta. A könyv szerkesztése olvasó-barát, jól áttekinthető.
Mint ahogy azt a bevezetőben említi a szerző, könyvében az általa hivatása során alkalmazott szemszögekből tárgyalja a traumát: a pszichoterapeuta, a pszichoanalitikus, a pszichodráma-pszichoterapeuta, illetve a klinikus szemszögéből.
Jól esik kézbe venni ezt a kötetet, annak ellenére, hogy súlyos, embert és olvasót próbáló tartalommal bír. Igényes kivitelezésű, kellemes fogású könyv ez, esztétikai élményt nyújtó borítóval. A Psycho Art név kötelez – bár a tematika tudományos, a kiadó mégis kidomborítja a pszichológus (avagy bármely segítő) szakma művészi – egyéni, személyes, személyközi –, ezáltal megfoghatatlan oldalát. Bakó Tihamér fogalmazásmódja teljes mértékig illeszkedik ehhez az egységhez – az öngyilkosságról egyrészt messzemenőkig személyesen, másrészt tudományos alapossággal és részletességgel ír. Ebből következik, hogy többféleképpen is használható a mű: kézikönyvként, olvasmányként, sőt, merem állítani, hogy tankönyvként is.
Sokadik kiadását éli meg a Mérő László könyve. Izgalmas "útikönyvet" tarthat kezében olvasója, mely csöppet sem törekszik arra, hogy a lehető legbiztonságosabb és legegyszerűbb útleírást adja, kifejezetten az izgalmakra koncentrál: a játékelmélet – szociálpszichológia – logika (és még mi minden) útvesztőjében.
A mű kivitelezése igényes, ismét egy örömmel kézben tartható könyvvel van dolgunk.
Már a cím is zseniális önmagában, megjegyzendő, idézendő – lehetőleg úton, útfélen. Emellett különösen nagyra értékelem a frappáns, humoros alcímeket is – melyekhez egy-egy karikatúra is tartozik. A szerző teljesen új megvilágításba helyezi a pszichológia sokat vitatott és kutatott kérdéseit – bizonyos szempontból a külső szemlélő friss meglátásait kapjuk, hiszen Mérő László (eredetileg) matematikus. Stílusa jól követhető, kristálytiszta; szerencsére nem sok köze van a (szerző által is idézett) száraz szakcikkek nyelvezetéhez. Talán ennek köszönheti népszerűségét is: második kiadását érte meg magyarul, és nemzetközileg is elismert: német, olasz, angol, francia és spanyol nyelven is megjelent.
Szerencsés, hogy a cím elolvasása után rögtön megláttam a könyvborító képét. Ha a címre hagyatkoztam volna, a könyvtől egészen más tartalmat várok. A borítón ugyanis bekötött szemű férfiak és nők ugrálnak tablettáról pirulára. Testtartásuk nem árul el semmit arról, vajon mit is gondolnak ők erről a helyzetről. A szerzőnek viszont határozott elképzelése van, Henri Poincaré mondását tette az első lapra, mottóul: „Mindenben kételkedni vagy mindenben hinni egyaránt kényelmes megoldás. Mindkettő fölment a gondolkodás alól.”
Servan-Schreiber orvos, kutatóorvos, pszichiáter, olyan embernek írja le magát, aki szeret a dolgok mélyére ásni, tudni akarja a tényeket, tudományos alapokat kutat. A szerző szemléletét néhány élmény azonban gyökeresen megváltoztatta.
Alon Gratch Ha a férfi beszélni tudna… című könyve nem a nyelvi fejlődés preverbális szakaszához vezeti vissza az olvasót, és nem is a helyes kiejtést szajkózó logopédiai kézikönyv. A könyv a szerző pszichoterápiás gyakorlatából táplálkozik, melynek eredményeit szemléletesen helyezi párhuzamba a szakirodalom korábbi elméleteivel, azzal a céllal, hogy feltárja, mely tényezők akadályozzák meg egyes férfiakat abban, hogy érzéseikről nyíltan beszéljenek.
A bevezetőt követően a könyv hét fejezete egyesével mutatja be azt a hét lélektani okot, melyek kihívások elé állíthatják a férfit, ha valamelyik jellemző elhatalmasodik rajta. Ilyenek a szégyen, az érzelmi távolság, a férfibizonytalanság, az énközpontúság, az agresszivitás, az önpusztítás, és a szexuális acting out. A cím általánosító jellegével szemben a könyv nem elmarasztaló hangnemben íródott, a szerző nem kívánja egyik nemet sem piedesztálra emelni, és természetesen nem minden férfi érintett a fenti problémák által. A könyv pusztán a terápiás környezetben tapasztalt gyakori panaszok élményszerű leltára.
A könyv címét olvasva az ember egy pillanatra könnyen elbizonytalanodhat, vajon miről szól ez a könyv? Talán bepillantást nyerünk bizonyos személyek intim kapcsolatába? Vagy egy újabb divatos életmód-tanácsadó könyv, esetleg egy modern romantikus regény? Nos egyik sem.
A könyv alcíme egyrészről azonnal helyre tesz: Mitől jó egy csoport? Másrészről, ha valaki ismeri Em Griffin nevét - mert tudni lehet róla, hogy kommunikációval foglalkozó amerikai kutató professzor, meggyőződéses keresztény, és már több könyve is megjelent magyarul -, vagy van annyira kíváncsi, hogy belelapoz a könyvbe, az rájöhet, hogy egészen másról van szó. A cím egy szójáték lett, amely nem teljesen egyértelműen, de arra a fajta együttlétre akar utalni, amikor több ember együtt van egy helyen, vagy együtt dolgozik, vagy együtt tevékenykedik valamilyen cél elérése érdekében, vagyis egyszerűen szólva a csoportok dinamikáját, szabályszerűségeit mutatja be.
A 2009 novemberi pécsi lövöldözés szomorú apropóval szolgál Elliot Aronson Columbine után című könyvéhez. Aronson a szociálpszichológia "celebje", számos klasszikus könyv és kutatás fűződik nevéhez, kortárs kollégái pedig a 20. század 100 legbefolyásosabb pszichológusai közé választották.
Columbine talán kevésbé ismerős a magyar olvasók számára: ez volt az az amerikai középiskola, ahol 2 ámokfutó diák 23 társukat megsebesített, 12 diákot, egy tanárt pedig megöltek, majd magukkal is végeztek, miután lőfegyverekkel és robbanó eszközökkel felszerelve végigpusztították iskolájuk folyosóit. A döbbenetes ámokfutás után a rendőrség és média után a tudományos világ is aktivizálta magát, kutatások indultak, szakértők szólaltak meg, könyvek íródtak az eset, és maga a jelenség elemzéséről. Ezek egyike Aronson könyve, aki a szociálpszichológus szemszögéből, praktikusan, közérthetően járja körül a jelenséget és a további hasonló esetek megakadályozásának módjait.
A Mesterkurzus sorozat könyve Eric Berne által megalkotott tranzakcióanalízis gondolatait járja körül, amit az átlag olvasó a játszmázás elméletéről ismerhet. Berne a pszichoanalízis bonyolúltságán (és saját analitikus vizsgáján való megbukásán) felbuzdulva célul tűzte ki: olyan elméletet hoz létre, amit egy 7 évesnek is el lehet magyarázni. Olyan kifejezéseket vezetett be elméletébe, mint a játszmázás, győztes-, vesztes sors, az oké, nem okéhozzáállás, vagy a sorskönyv.
A könyv a tranzakcióanalízis egyik szakértőjének, F. Várkonyi Zsuzsának az előadásával kezdődik, majd Szendi Gábor, Bagdy Emőke, és Popper Péter gondolatai kerülnek a Mesterkurzus előadásaiból átemelve, szerkesztve a könyvbe.
Lelkiismeret, önkontroll, felettes én, belső értékrend, önvád, belső bíró, szülői énállapot, erkölcsi érzék, eszménykép, ... és még számtalan fogalom, amelyet a köznyelv, vagy a személyiséggel foglalkozó szakmák használnak arra, amit Peter Uffelmann belső cenzornak nevez.
Ki, vagy mi is ez? Az a belső hang, és az őt képviselő „személy”, aki minden cselekedetünk, gondolatunk során összeveti, szembeállítja a vágyainkat, elképzeléseinket az elvárással, illetve azzal, amit nekünk „szabad”. És ez a folyamatos ellenőrzés minősít jóvá vagy rosszá; áthangolja a kedvünket, végső soron kiszolgáltatott, kudarcok sorozatát elszenvedő emberré tesz. Már ha hagyjuk!
Önvédelmet írásban oktatni meglehetősen nehéz vállalkozás. Helen Benedict a Csak okosan! oldalain, megpróbál eleget tenni e kihívásnak, és egy kötetbe gyűjti azokat a hasznos információkat, amelyek segítségével védekezni tudunk a – főként szexuális erőszak – ellen.
Az első fejezetek a szexuális abúzus egyik legképlékenyebb témáját tárgyalják, nevezetesen annak meghatározását. Nyugtalanító tény, hogy a védekezés egyik első akadálya gyakran az, hogy nem ismerjük fel: szexuális erőszak áldozatai vagyunk. A pozitív és negatív valós példákkal gazdagon illusztrált írás az ilyen esetek több fajtáját említi a szüleinek vagy tanárainak – saját lelkiismerete szerint - „engedelmességgel tartozó” gyermektől addig a lányig, aki sokszor csak partnere unszolásának enged, mikor lefekszik vele. A fejezet – és talán az egész kötet – egyik nagy hiányossága azonban, hogy bár több ízben megemlíti, hogy a nemi erőszak áldozatai éppúgy lehetnek fiúk, mint lányok, a fiúknak szóló részek elsősorban arra vonatkozóan adnak gyakorlati útmutatást, hogy hogyan ne váljék az emberből elkövető.
Mintha csak - nem is tudva, mit csinálunk- egy margaréta soha el nem fogyó szirmait tépdesnénk, amikre az van írva, értékes vagyok, nem vagyok értékes, becsülhetem magam, nem becsülhetem magam.
Lucio Della Seta könyvében azt a még feldolgozatlan dilemmát taglalja, amely a szorongás, a pánik alapjául szolgál: a tudattalan ősi kétely, hogy nem vagyunk megfelelőek, elfogadhatóak, szerethetőek mások számára. Különösképpen pedig azok számára, akik valamiért fontosak nekünk, akiktől lelki békénk, biztonságunk függ: a szüleink, testvéreink, barátaink, feletteseink számára.
Az emberi faj önfenntartásra alkalmatlan utódoknak ad életet, akik még hosszan rászorulnak mások segítségére, így rendkívül fontos számára az, hogy biztos lehessen abban, megkapja ezt a segítséget. Mert ha nem érdemli valami vélt vagy valós „bűnért”, akkor tulajdonképpen a létezés feltételeit kockáztatja.
A népszerű pszichológus író új könyvében a sikeres párkapcsolati konfliktuskezelés titkaiba avat be bennünket. Meggyőződése, hogy a feleknek a vitában nem ellenségként hanem csapattársként kell egymásra tekinteniük. Módszerének kulcsa az aktív figyelem, a másik érzelmeinek megértése és a közös, kölcsönösen előnyös megoldás megkeresése.
Hálás dolog-e vajon 50 pszichológiai alapműről könyvet írni? Egyrészt kiemelkedő dolgokról jó írni. Az 50 legkevésbé ismeret műről nyilván sokkal nehezebb lenne egy jó összefoglaló művet készíteni, valósznűleg már a lista összeállításakor is komoly gondokba ütközne a szerző. Másrészt viszont ki szereti pár oldalban összefoglalni más mesterművét? Ha ilyen helyzetbe kerülünk, a mondandónk vége gyakran ez: "á, inkább olvasd el" ! Persze a műfajt a kötelező olvasmányoknak köszönhetően ismerjük: a világirodalom 100 legszebb műve röviden, és hasonlók.
Hány féle hazugság létezik? A nők hazudnak többet vagy a férfiak? Vannak, akik soha sem hazudnak? Mi a célja hazugságainknak? Tettenérhető a hazugság? Ha igen, hogyan vehetjük észre? Látszik a hazug emberen, hogy hazudós? Vannak egyáltalán olyanok akik többet hazudnak, vagy csak a helyzet kényszeríti az embereket hazugságra? Mit jelent az, hogy valaki beteges hazudozó?
Carl Rogers Valakivé válni c. könyve valóban pszichológiai alapmű: olvasmányos, de kézikönyvként is használható összefoglaló. Ahogyan a szerző a bevezetőjében írja, minden fejezet korábbi cikkeiből, előadásaiból van összeválogatva, téma szerint rendezve.
A mű nagy hatású, kiemelkedően fontos gondolatokat közöl – ugyanakkor aki ismeri Rogers munkásságát, annak inkább összegző műként lehet érdekes. Sok helyen, sokfelől lehet olvasni ezeket a gondolatokat, irányelveket, remélhetőleg belénk ivódott a közismert pszichoterapeuta kép jóvoltából az, ami 1961 előtt még forradalmi volt. Mégis azt gondolom, ott kell lennie minden segítő foglalkozású szakember, kiváltképp pszichológus keze ügyében, mert hajlamosak vagyunk elfelejteni ezeket a régi-új gondolatokat: a feltétlen elfogadás, az értő figyelem, a hitelesség-személyesség gyakorlatát. Lényegében erről van szó a könyvben is: hogyan mutatkoznak meg a gyakorlatban Rogers fentebb említett elvei, illetve hogyan jutott el ezekhez az elvekhez a saját tapasztalatai során.
Az ember nem gépezet, önálló tettekre képes, egyénisége van, egységes, állandó énnel valamint akarattal rendelkezik és tudatos – ezek azok a tévképzeteink, melyekkel a szerző leszámol ebben a hat előadást tartalmazó kötetben és amelyek szerinte komoly akadályt jelentenek a fejlődésünk útjában. Fejlődni csak úgy tudunk, ha feladjuk ragaszkodásunkat e téves elképzelésekhez és elfogadjuk, hogy az ember gépezet, melyet kizárólag külső hatások hoznak mozgásba.
Ouspensky a tudatosság négy állapotát különbözteti meg: alvás, ébrenlét, ön-tudatosság és objektiv tudatosság. Felhívja rá a figyelmet, hogy az emberek döntő többsége az első két szinten éli életét: alszik vagy ébren alszik. A tudatosság két további állapota csak kemény és hosszan tartó küzdelem segítségével érhető el. Ahhoz, hogy elinduljunk a fejlődés útján, első lépésként fel kell ismerni és el kell fogadni, hogy alszunk.
A hétköznapokban gyakran gondolkodunk el azon, hogy nem vagyunk-e túl engedékenyek a családtagjainkkal, ismerőseinkkel, akik naponta ostromolnak minket különböző kérésekkel, szívességeket kérnek tőlünk, vagy éppen csak egy apró segítséget egy olyan pillanatban, amikor egy 34 órás nap is kevésnek bizonyulna.
Sarah Famery egy csomó elgondolkodtató kérdésen keresztül próbál rávezetni minket, hogy miért nem tudunk nemet mondani egyes embereknek, bizonyos szituációkban. Nyilvánvaló, hogy vannak olyan helyzetek, amikor könnyedén visszautasítunk egy számunkra kellemetlen kérést, viszont gyakran előfordul, hogy a konfliktus elkerülése végett nem azt mondjuk, amit szeretnénk, nem vagyunk őszinték - talán saját magunkkal szemben sem.
Bár „hiánypótló" könyvet ígér bevezetőjében Mihalec Gábor, az Áspiskígyók és palimadarak korántsem számít egyedülinek a(z asszertív) kommunikáció „közvetlenül a »fogyasztóhoz«" szóló irodalmában, maga a szerző is számos ilyen írásra hivatkozik a könyv irodalomjegyzékében. Az idézett művek többségét magam is ismerem, s ennek alapján úgy vélem, az Áspiskígyók és palimadarak nem közérthetőségében különleges. Amitől a kötet egyedülálló, az véleményem szerint a tartalom koncentráltsága, mesterien eltalált fókusza, valamint a könyv „kézikönyv-jellege", mintegy felhasználóbarát-volta. Esetünkben ez egy nem egészen másfél óra alatt elolvasható írást jelent, mely ugyanakkor (elsősorban a fejezetek végén összegyűjtött gyakorlatoknak köszönhetően) alapot ad az asszertív kommunikáció hosszú távú tökéletesítésére. A szerző óriási gyakorlati tapasztalatáról árulkodik az a lényeglátás, amellyel a témakör azon legfontosabb kérdéseire fókuszál, melyek az asszertivitás gyakorlati (ki)fejlesztéséhez a leginkább hozzájárulnak. Egy kommunikációs kézikönyvtől talán elvárható ugyan, de mégis említésre érdemes a kötet olvasmányossága, gördülékenysége.
Manapság oly divatos téma a kutatók körében a boldogság témaköre. Sokkal kedvezőbb körülmények között élünk, mint akár egy évszázaddal előbb az emberek, sokkal kevesebb veszélynek vagyunk kitéve, mégse állíthatjuk, hogy boldogabbak lennénk, vajon miért van ez így? Akinek nincs türelme vagy nem akar tudományos fejtegetéseket bogarászni, annak bőven elég, ha elolvassa a Hector utazását, amely teljesen emészthető formában tálalja nekünk a kutatások eredményeit, amelyek nem is annyira bonyolultak, mint amit elsőre gondolnánk. Ez a könyv egyszerre szórakoztató regény, amely egy fiatalember kalandos utazásáról, és egy tanulságos mini-tanulmány, amely a fiatalember boldogsággal kapcsolatos tapasztalatainak összegzéséről szól.
Hector, a főhős, egy sikeres francia pszichiáter, akihez rengeteg páciens jár. Megfigyelte, hogy az általa kezelt páciensek közül a legtöbbnek egyszerűen az a baja, hogy boldogtalan. Egy szép napon elbizonytalanodik, hogy vajon ő tud-e segíteni ezeken az embereken, s elhatározza, hogy egy időre szabadságra megy. Világ körüli útra indul, és amerre jár, megpróbálja megérteni mitől boldogok vagy boldogtalanok az emberek. Azt gondolja, hogy ha van a boldogságnak titka, akkor azt így biztosan megtalálja.
Az amerikai mennonita vallási gyülekezetben tevékenykedő Penner-házaspár könyve különleges megközelítésű, de a valós problémákhoz, tapasztalatokhoz erős szálakkal kötődő írás a szexualitás témakörében. Alapvetésük, hogy a szexualitás Isten ajándéka (vagyis korántsem bűnös és tisztátalan), céljuk pedig, hogy teljességgel részesülhessünk ebből az ajándékból. Első hallásra talán azt hihetnénk, egy szigorú vallásos gyülekezet tagjai által publikált mű a szexualitásról kevés érdemlegeset nyújthat a vallást nem, vagy kevésbé szigorúan gyakorlók számára. Clifford és Joyce Penner azonban olvasmányos, gyakorlatias és mindenekelőtt teljesen nyílt és őszinte szöveget adnak az Olvasó kezébe.
A szerzők rendszerint a házasságon belüli szexuális kapcsolatokra vonatkoztatva írnak, ám mondandójuk az emberi szexualitást tekintve egyetemes. Az óriási tanácsadási és oktatási tapasztalattal rendelkező szerző-házaspár maga is mélyen vallja ezen erkölcsi elveket, de könyvüket olvasva egyáltalán nem érzi az ember, hogy az olvasmány vallási tételeket kényszerítene olvasóira; a művet nem hatja át - a hasznosság kárára váló- vallásosság. Alapvető gondolataikat gyakran bibliai idézetekkel támasztják alá, s állapítják meg, hogy a Szentírás korántsem ellensége a szexualitásnak, csupán erkölcsi elveket fogalmaz meg a párkapcsolattal, a házassággal, és a házas felekkel kapcsolatosan.
Életünk egy előre megírt partitúra, és mi jól, rosszul igyekszünk eljátszani életünk szimfóniáját - vallja Polcz Alaine. E mondat kulcsszava nem véletlenül lehetett életrajzi művének címe. A sorok tulajdonképpeni szerzője ugyanis gyakorlati életfilozófiájává emelte e gondolatot: élete meghatározó pontjaira tekintve tisztán látta, hallotta az összeálló partitúrát, a gyakran kínzó, fájdalmas események mögött élete szimfóniájának taktusai szóltak.
A könyv szerzője, Singer Magdolna szeretett barátként és tanítványként beszélget Polcz Alaine-nel, s e beszélgetéseket újságíróként olvasmányos, lendületes, ugyanakkor megdöbbentően őszinte és hiteles kötetté szerkeszti.
Michael E. McCullogh, Steven J. Sandage, Everett L. Worthington: Megbocsátás - Hogyan tegyük múlt időbe a múltunkat?
A megbocsátás szó hallatán többségünknek a vallás jut eszébe, és hajlamosak vagyunk úgy tekinteni rá, mint ami életünket nem nagyon érinti. Ritkán gondolkodunk el azon, milyen szerepe van életünkben, és még kevésbé jut eszünkbe, hogy aki hajlandó és képes megbocsátani, annak kapcsolatai jobbá és teljesebbé válnak, ő maga pedig testileg és szellemileg is egészségesebb lesz.
A könyvben párhuzamosan elevenedik meg a múlt és ismerjük meg a jelent. A már élete közepén járó sikeres sportújságíró visszatekint közös emlékeikre kedvenc, és életétől lassú bénulás következtében búcsúzó egyetemi tanárjával.
Az egyetemi professzor életének legfontosabb tényezői az érzelmei és az emberek, akikkel szemben ezeket érzi. A mások és önmaga iránti szeretete és törődése élete minden pillanatát bearanyozza és a könyvből kiderül, mi módon ültette át a gyakorlatba mindezt. Életszeretetére jellemző, hogy még idősebb korában is rendszeresen eljárt egyedül táncolni, s olyankor hajnalig ropta a fiatalok között.
A Gazdálkodj okosan – a tehetséggel című könyv a cégek szemszögéből közelíti meg a munkavállalás, humán erőforrás menedzsment és a munkaerő-piac kérdését. Több önálló tanulmányból áll, melyeket neves külföldi (és egy magyar) humán erőforrás szakemberek írtak. Olvashatunk az átalakuló munkaerőpiacról, a tehetséges dolgozók megtalálásának és megtartásának problematikájáról, az új munkatársak beilleszkedésének segítéséről, valamint a vezetőket érintő emberi kihívásokról.
A család struktúrája többet jelent, mint egy térkép, amely azt ábrázolja, ki tartozik az adott családhoz. Struktúrán a kölcsönhatások visszatérő és megjósolható mintáit értjük. Ezek a mintázatok tükrözik az emberi társadalomban oly fontos közelségeket, feszültségeket és hierarchiákat és jelentéssel bírnak a viselkedésre és kapcsolatokra vonatkozóan.
Ez a pár mondat akár a könyv mottója is lehetne; a szerzők a krízisről krízisre élő családok segítésének egy új rendszerszemléletű, családközpontú megközelítését vázolják fel, a családsegítő gyakorlatban szerintük leginkább elterjedt, egyénközpontú nézetekkel szemben. Úgy gondolják, hogy a szegény családok segítésében elsődleges szempontnak kell lennie, hogy nem csupán a probléma fókuszában álló egy- két személlyel kell foglalkozni, hanem be kell vonni a probléma megoldásába a kiterjedt családot, illetve tágabb környezetet is.
Klein Sándor neve több okból is ismerősen csenghet. Egyrészt a munka- és szervezetpszichológia területéről, ahol több könyv szerzője és szerkesztője és az alkalmasságvizsgálatok hazai szakértője. Talán ez az oldala az ismertebb. A másik „arca” a humanisztikus pszichológusé. Nagy rajongója Carl Rogersnek és humanisztikus pszichológiának. Ez jelen könyvből is kiderü, gyakran hivatkozik rá, főleg „A tanulás szabadsága” című könyvére. Ahogyan Klein Sándor Gyerekközpontú iskola c. könyvében írja, azt szerették volna kipróbálni, hogy milyen a tanulás szabadsága (a humanisztikus pszichológiai elvek képviselete a pedagógiában) a 80-as években Magyarországon.
Carl R. Rogers a humanisztikus pszichológia megalapítója, a XX. század egyik legnagyobb hatású pszichológusa. Ő fejlesztette ki a tanácsadásban és a pszichoterápiában használt személyközpontú megközelítést. Rogers ebben a könyvben az elméleti ismertetésen kívül gyakorlati útmutatást nyújt arra vonatkozóan, hogy az általa kialakított személyközpontú megközelítés hogyan alkalmazható az iskolai nevelésben és oktatásban. Jerome Freiberg, Rogers volt munkatársa számos, Amerikából hozott gyakorlati példával egészítette ki az eredeti munkát.
A legtöbben gyermekvárás előtt
állva úgy képzelik, hogy kapcsolatuk gyermekükkel kiegyensúlyozott és felhőtlen
lesz, és gyermekükből boldog és elégedett embert nevelnek. Amikor gyermeküket
nevelik, azon veszik észre magukat, hogy nagyon gyakran kiabálnak vele,
türelmetlenek és ingerültek gyermekük társaságában és kapcsolatuk fokozatosan
egyre messzebb kerül a megálmodott kiegyensúlyozottságtól és felhőtlenségtől.
Haim Ginott könyve rámutat, hogy a jól működő kapcsolat kialakításának két feltétele
van: a kölcsönös megbecsülés és a gyermek érzéseinek tiszteletben tartása.
A szederfa, amelyre emlékezni kell, a könyv utolsó lapjain jelenik meg, Virág Teréz nagyszüleinek udvarán áll. A nagyszülők és még többen a családból lágerben haltak meg. Virág Teréz sok évtizednyi nem emlékezés után néz szembe családja történetével és találja meg zsidó és magyar identitását, miközben foglalkozni kezd a holocaust túlélőinek gyógyításával.
A könyv 1982 után keletkezett esettanulmányok, esszék, tanulmányok
füzére 4 nagyobb blokkra felosztva. A tanulmányok nagy részében
jelentős szerepet kapnak az esettanulmányok, amelyek igen olvasmányossá
teszik a könyvet.
Hermann Imre munkássága a magyar, és később a nemzetközi, pszichoanalitikus szakma számára is fontos hatótényezőnek számít mind a mai napig. A pszichoanalízis születésekor az értelmezői és alkalmazói szerep vállalása adhatott a huszadik századon végigívelő életműnek időtállóságot.
Daniel Stern gyermekpszichiáter, csecsemőkutató és öt gyermek édesapja. A genfi egyetem professzora. Szerzőként érthető, tiszta, kedves a stílusa, a kisbabák iránti őszinte érdeklődéssel és szeretettel ír.
Miért nem tökéletesek a csupa „tökéletes" emberből álló teamek? Mi
különbözteti meg a hatékony csapatokat a nem hatékonyaktól? Két kérdés,
melyek mentén Belbin elindult, és gyakorlati kutatások nyomán kidolgozta
elméletét a csapattag szerepekről.
Könyvajánló
