Atomháború a hátsó kertben - A fenyegetés pszichológiája

Nagy Tamás

Cikkek - Tudomány

Képzeljük el a következő helyzetet: szomszédunk megkér, hogy locsoljuk meg a virágait, mialatt ő vakációzni megy. Valószínűleg örömmel megtesszük. Azonban ha a kérést megtoldja azzal, hogy különben bűzbombákat dobál be az ablakunkon, alighanem felháborodunk, sőt - vérmérsékletünktől függően - mi magunk is fenyegetéssel élünk.

A legtöbben azt hiszik, hogy ha a vita során a másikat fenyegetik, az súlyt ad a szavuknak, és könnyebben érik el céljaikat. A fenyegetés azonban viszontfenyegetést szül, ami végül ellenségeskedéshez vezet, ezáltal elvész az előny. Mi sem bizonyítja jobban ezt a megállapítást, mint Deutsch és Krauss híres pszichológiai vizsgálatsorozata, ami bár csak két fuvarozóvállalat versenyéről szól, mégis olyan kártékony társadalmi folyamatokra lehet belőlük következtetni, mint a bosszúállás mechanizmusa, a fegyverkezési verseny és a háborúk kitörése.

Játékszabályok

Azonban a játékot olyan feltételekkel is játszották, amikor a főúton kapukat helyeztek el. Ezeket a játékosoknak lehetőségük volt lezárni, megakadályozva az ellenfél teherautóját az áthaladásban, aki ezzel a mellékútra kényszerült. Ez nemhogy profitot, hanem veszteséget termelt az érintett félnek. Az „egyoldalú fenyegetés" helyzetben az egyik vállalat fennhatósága alatt állt az egyetlen kapu, míg a „kétoldalú fenyegetés" esetén mindkét vállalat ellenőrzött egy-egy kaput.

Különben dühbe jövünk...

A vállalatok bevételeit húsz menet után összeadták, így megállapítható volt, hogy melyik helyzetekben kerestek több pénzt a játékosok. Legkevesebbet - talán nem meglepő módon - a kétoldalú fenyegetéssel terhelt helyzetben kerestek: ebben az esetben sokkal inkább beszélhetünk veszteségről, mint nyereségről. Ennél valamivel jobban teljesítettek az egyoldalú fenyegetés feltételei mellett. Igaz, ilyenkor csak az egyik vállalat járt jól, a másik lényegesen kevesebb pénzt nyert. Ám még ebben az egyenlőtlen helyzetben is jobban járt mindkét fél, mint a kétoldalú fenyegetés esetén. A legtöbb hasznot - mind egyénileg, mind összesen - abban a helyzetben érték el a felek, ahol nem tudták egymást fenyegetni.

Édes (?) bosszú

A kutatók kíváncsiak voltak arra is, hogy a kommunikáció mennyiben segít enyhíteni a fenyegetés káros hatását. Nem sokban. Ha nemcsak megengedték, hanem kötelezővé is tették a kommunikációt, az egyoldalú fenyegetés helyzetben sikerült elérni némi javulást, ám a kétoldalú fenyegetés esetén a bevétel változatlan maradt (a fenyegetés nélküli helyzetben már a kommunikáció nélkül is közel maximális volt a profit).

Senki nem tette kötlezővé

Érdekes megfigyelni, hogy a játékosoknak senki nem tette kötelezővé a fenyegetés használatát. Megtehették volna, hogy teljesen figyelmen kívül veszik a kapukat, és maximalizálják a bevételeiket. Ám a fenyegetés lehetőségének puszta ténye elég volt ahhoz, hogy éljenek vele. Amint az egyik fél érdeke csorbát szenvedett, meg akarta torolni a rajta esett sérelmet. Az emberek ilyenkor törvényszerűen váltanak át az ésszerű, jutalomkereső viselkedésről az érzelemvezérelt ellenségeskedésre. Ezzel végül nemcsak a partnerüknek okoznak kárt, hanem saját maguknak is.