|
Tartalom
Pszichológusoknak
| Látogatások | | [+/-] | Ma:
Tegnap:
Tegnapelőtt: | 178
1509
1638 |
-129 |
|
|
Csarnó Nelli
|
|
2008. március 17. hétfő, 22:07 |
Vitázni tudni
kell. Az ókori időkre tehető retorikai tudományág külön ága a disputa, a
vitatkozás, érvelés és meggyőzés művészete. Valószínűleg megtanultunk jól
érvelni az iskolában, a munkahelyen, a politikában, de vajon tudunk-e
konstruktívan vitatkozni a mindennapi életben, intim kapcsolatainkban, a
párunkkal?
A házassági
tanácsadásra vagy párterápiára jelentkező párok gyakran panaszkodnak arra, hogy
noha szeretik egymást, és együtt akarnak működni, kapcsolatuk tele van heves
veszekedésekkel, melyek bántóak és dekonstruktívak. Próbálnak megbeszélni
valamit a párjukkal, de minden igyekezetük ellenére a megbeszélés hamar
elfajul, és a végén, ahelyett, hogy megoldanák a problémát, úgy érzik, mindig
ugyanabba az ördögi körbe kerülnek: kiabálnak, és akaratukon kívül megbántják a
másikat.
A hosszú és
kielégítő párkapcsolat és házasság egyik ismérve, hogy a párok képesek
együttműködve megoldani problémáikat. Ehhez pedig az szükséges, hogy érzelmileg
túlfűtött veszekedés helyett építő jellegű, a problémára fókuszáló vitázás
jöhessen létre köztük. Hogy a felek ne ijedjenek meg a véleménykülönbségektől,
hanem azt a másikat tiszteletben tartva tudják hangoztatni, és együtt
konszenzusra jutni.
Lássuk a
parttalan vitázás 7 olyan jellegzetességét, melyet ismerve és felismerve talán
sokunknak segíthet abban, hogy a jövőben inkább barátságos, építő módon tudjunk
vitatkozni.
1. A parttalan
vitatkozás tele van a másik személyére vonatkozó globális ítéletekkel.
Férfi: "Miért ilyen
alacsony a közös banki egyenlegünk?
Nő: "Miért nem hagysz
már békén, miért piszkálsz állandóan ezzel?! Pont annyira függsz a pénztől,
mint az anyád."
Tehát, ebben az esetben a nő nem válaszol a
kérdésre, hanem ahelyett a felvetett témába belekever olyan állításokat,
amelyek a másikat sértik és feldühítik. A kérdező szemszögéből nézve ő
mindössze annyit akart megtudni, hogy mi dobta meg a költségvetést, a válaszadó
pedig, bár sikeresen elkerüli ezt a témát, helyette olyanokat hoz elő, melyek a
kapcsolatot veszélyeztetik.
2. A parttalan vitatkozás tele van
olyan kijelentésekkel, mint: "neked ezt és azt kellett volna..."
Nő:
"Miért ilyen alacsony a közös banki
egyenlegünk?
Férfi: "Szólnod
kellett volna, hogy van költési limitünk. Emlékeztethettél volna, hogy ne
használjam a kártyát. Már rég rendezned kellett volna a számlákat."
A "neked ezt és azt kellett volna"-típusú
kijelentések a másik felet védekezésre kényszerítik. Onnantól, hogy ez feljön,
már nem a számláról beszélnek, hanem arról vitatkoznak, hogy mit kellett és mit
nem kellett volna a másiknak tennie.
3. A parttalan vitatkozásban gyakran
egy ártatlan kérdésre védekező kérdések sora a válasz.
Férfi: "Miért ilyen alacsony a közös banki egyenlegünk?
Nő: "Szerinted nem vettem észre én is, hogy ilyen alacsony?!
Miért mindig nekem kell gondoskodnom arról, hogy a dolgok rendben legyenek?!"
A
védekező kérdések válaszok helyett elterelik a figyelmet a valódi problémáról.
Így, ebben esetben a férfinak már a nő méltatlankodásán keresztül kell
átküzdenie magát, hogy információt tudjon meg a számláról. A védekező
kérdésekkel a nőnek sikerült témát váltania, és így megint nem a pénzről mint
eredeti ügyről beszélnek.
4. A parttalan vitatkozásban szóáradattal temetik be egymást a
felek.
Nő: "Miért ilyen alacsony a közös banki egyenlegünk?
Férfi: "Alacsony?! Azt gondolod, hogy ez az egyenleg alacsony?! Most messze
jobban állunk, mint pár éve. Emlékszel? Annyira le voltunk égve, hogy
másodállást kellett vállalnom. És te megígérted...emlékezz rá, hogy
megígérted...hogy soha nem lesz még egyszer olyan alacsony ez egyenlegünk, mint
akkor... Erre tessék, megint itt vagyunk, leégve, és egyikünk se tudja már, hogy
mi mindenre folyt el a pénz, és én megint mehetek vissza a bankba..."
És így tovább...a
férfi szóáradatot zúdít a párjára, ezzel teljesen harcképtelenné téve őt. Ha
így ostorozza tovább, a végére annyira kihozza a sodrából a másikat, hogy az
összezavarodik, és akár el is felejtheti, mit akart eredetileg kérdezni.
5. A parttalan vita túláltalánosít.
Férfi: "Miért ilyen alacsony a közös banki
egyenlegünk?
Nő: "Mindig ezzel az egyenleggel jössz. Soha nem tudod egyszerűen
csak rám bízni a dolgot. Miért nem hagyod, hogy én oldjam meg a dolgokat?
Az olyan
kifejezések, mint "mindig" és "soha" irreleváns vitákhoz vezetnek. Ha a másik erre azt
feleli, hogy "de én igen" vagy "de én nem", akárhogy is, nem fog igazat kapni. A "te soha" vagy a "te mindig" kifejezések
nem vezetnek előbbre, és többnyire ilyen formában nem is igazak. Ha a
túláltalánosítás helyett a jelen szituációra reagálunk, valószínűleg máris
közelebb fogunk jutni a megoldáshoz.
6. A parttalan vitatkozásban régi sérelmek felhánytorgatásával
igazolják a jelen problémát.
Nő: "Miért ilyen alacsony a közös banki egyenlegünk?
Férfi:
"Múlt hónapban te mondtad, hogy nyugodtan költekezhetek erről, mert a másik
kártyáról a múltkor meg te vetted le a pénzt"
Így
már arról beszélnek, hogy a másik mit mondott vagy nem mondott, vagy gondolt
egy régi párbeszéd során, melyre már alig emlékszik. Órákon át tartó vitába
bonyolódhatnak arról, hogy vajon az állítólagos mondatok elhangzottak-e vagy
sem, megfűszerezve néhány "azt kellett volna"-kijelentéssel és
túláltalánosítással, ha már úgyis benne vannak.
7. A parttalan vitatkozásba a nyomaték kedvéért az eredetitől eltérő
témák kerülnek elő.
Férfi: "Miért ilyen alacsony a közös banki
egyenlegünk?
Nő: "Nos, te vetted
azt a nevetséges dísztárcsát a múlt héten. Mégis mit gondoltál?
A nő témát váltott, és egy másikkal vágott
vissza partnerének. Innentől kezdve a férfinek a nevetségesnek kikiáltott vásárlását
kell megpróbálni igazolni, ahelyett hogy az egyenleggel kapcsolatban
próbálnának zöld ágra verődni.
Miről is van szó tehát
Miről szól, hogy zajlik egy parttalan
vitatkozás? A vitázó felek gyakran a fentiekhez hasonló taktikákat vetnek be
vitázáskor, ennek oka pedig az, hogy nehezen
viselik el, hogy nem értenek egyet fontos kérdésekben. Így, kételkedve
abban, hogy közösen meg tudják oldani a problémát, a párok tudattalanul is újabb és újabb csapdákkal terelik el egymást a
valódi problémáról. Míg végül mindketten kimerülnek és feladják a
küzdelmet. Veszekedtek egy nagyot, de semmivel nem kerültek közelebb az eredeti
probléma megoldásához. Mindketten úgy érzik, szemben a másikkal, ők megtették,
ami tőlük telt a probléma megoldásában. A felfokozott csatározásban újra és
újra csak azt bizonyítják, hogy egy dologban értenek egyet: abban, hogy
valószínűleg nem tudnak közösen olyan megállapodásra jutni, amely
mindkettőjüknek megfelelne. Így aztán jobb meg se próbálni.
A parttalan vitatkozásba belefáradt párok
gyakran nagyon csalódottak és kimerültek. Mindketten
szeretnének bízni egymásban. Mindketten ismernek olyan párokat, akik nem
vitatkoznak úgy, ahogyan ők. Olyan embereket is ismernek, akik képesek
együttműködve megoldani problémáikat. Jogosan kíváncsiak, vajon mit csinálnak
rosszul, hogy nap mint nap ugyanazokat a fölösleges köröket futják.
Ha
felismerjük a minket gátló ördögi köröket a problémamegoldás, a véleménycserék,
vitatkozás terén, az közelebb vihet minket ahhoz, hogy a partnerrel közösen
építő jellegű megoldásokat találjunk. Az ilyesfajta tudatosítás, vagy a
párterápiára jeléentkezők esetében a terápia segíthet abban, hogy gyakoroljuk a barátságos és konstruktív vitázást, azt,
hogy hogyan hallgassuk meg egymást tisztelettel és hogyan működjünk együtt.
Jövő
héten a barátságos, konstruktív vitatkozás
jellemzőiről lesz szó a pszichologia.com-on!
Írta: Csarnó Nelli
Marie Hartwell-Walker, Ed.D. cikke alapján
|
|
Kiemelt linkek
|
