Evési problémák és motiváció

Dr. Lukács Liza

Cikkek - Lelki egészség

A cikk tartalomjegyzéke
Evési problémák és motiváció
Bulimiások és motiváció
Elhízás és miotiváció
A cikk minden oldala

Az előző írásomból kiderült, hogy az evési zavaroknak sokféle súlyossági szintje és többféle megjelenési formája van. A legismertebb az anorexia, a bulimia és a túlevéses zavar.

A tartós testsúlycsökkentésben és az evészavarokból való gyógyulási folyamatban kulcsfontosságú a megfelelő minőségű motiváció. Azért fontos ezt megérteni, mert a kudarcot a legtöbben (a hozzátartozók közül is) a motiváció mennyiségére vezetik vissza. Hányszor halljuk: „nincs elég motivációm!" Pedig a döntő az, hogy valaki miért akar meggyógyulni vagy lefogyni.

Mindhárom csoportra egységesen jellemző, hogy két dologtól tartanak leginkább: a hízástól és a falásrohamoktól. Vagyis leginkább ezek elkerülése ellen küzdenek nap mint nap, amely idővel egyre nehezebb. Így aztán a fő motivációs alapot a gyógyulásra ezek tartós elkerülése jelenti. (Az anorexiások között is akadnak olyanok, akiknek vannak falásrohamai - őket nevezik egyébként bulimarexiásoknak -, de általában igaz az anorexiásokra, hogy félnek ezek bekövetkezésétől.)

Az anorexiásokra jellemző, hogy nincs betegségtudatuk, ebből adódóan a gyógyulási motivációjuk is igen alacsony, ezért a terápiában általában nem együttműködőek. Sokuknál találkozom azzal, hogy leginkább a kellemetlen szövődménytünetektől szeretnének megszabadulni, de ragaszkodnak bizonyos területek változatlanságához, mint például egyes ételek teljes kerülése, a kórosan alacsony testsúly vagy az intenzív testedzés. A testi szövődmények közül is azok zavarják őket, amelyek láthatóak, mint a hajhullás vagy a körmök, fogak törése. Néha megtévesztő, hogy látszólag együttműködőek, de csak azokon a területeken, ahol elkerülhető a súlygyarapodás. A szülők gyakran követik el azt a hibát, hogy jutalmakat ajánlanak fel az anorexiás gyereküknek cserébe, ha hajlandóak elmenni a pszichiáterhez vagy a pszichológushoz. Ezzel viszont tévesen azt kommunikálják a beteg felé, hogy a gyógyulás nem a saját felelőssége.