Figyelemelterelés – avagy az óriásrágó esete a hisztivel – Gyermeknevelési technikák

A hiszti… a sárga szemű szörny a gyerekkel való kapcsolatban. Kiszámíthatatlan, elkerülhetetlen, és ha szerencsénk van, nem jut minden napra belőle. De általában nincs szerencsénk. Hisztin persze a köznyelv által hisztinek tartott jelenséget értem – ha jól belegondolok, tisztában vagyok vele, hogy olyankor a gyerek legenyhébb esetben is csak:

  1. fáradt, és már nincs ereje semmi máshoz, mint nem akarni valamit
  2. valóban akar valamit, és nincs eszköze ahhoz, hogy a szülői nyomással máshogyan dacoljon – ilyenkor kénytelenek vagyunk a jelenség mögé nézni, és a gyerek valódi igényeire reagálni (huh, ez a legnehezebb)
  3. dackorszakban van, mert 2 éves (vagy 3 vagy 4…)
  4. vagy mind egyszerre, mint ahogy az velünk is előfordult múlt szombaton. Szülőként azért persze a hiszti nem más, mint amikor a gyerek (legtöbbször mások társaságában, sok pár figyelő szempár jelenlétében) ordít, a szülő pedig tehetetlen.

scream and shout

 

A dolog úgy esett, hogy ügyek intézése okán Pestre kellett utazzunk, s mivel gyerekfelügyeletet nem tudtunk keríteni, kénytelenek voltunk legjobb meggyőződésünk ellenére mind a három lurkót magunkkal vinni. Az ügyintézés és a gyerekek jelenléte köztudottan nem jó társítás, így hát igyekeztünk úgy alakítani a napot, hogy az ügyintézés nagyon rövid legyen, és egyéb programok elvegyék a gyerekek figyelmét. Így esett választásunk a Tropikáriumra, ahol a parkolóban épp egy mini-vidámpark is helyet kapott.

A minap egy kedves ovis anyuka megkérdezte tőlem, hogy mit csináljunk, ha a gyerek hisztizik. Véleményem szerint két alapeset létezik:Ha a helyzet banális, mindennapos, mint például egy bevásárlás vagy séta, a hisztinek nem érdemes engedni. Ha a gyerek fáradt vagy rosszkedvű, azért nem, hiszen ilyenkor tulajdonképpen ez a baj, ezt kell mindenképp orvosolni. (Azaz siessünk haza.) Ha valóban túlzott kérése volna, olyan, amit szülőként nem engedélyezünk, akkor meg azért nem. Egyszerűen – és higgadtan – kezeljük a helyzetet, és haladjunk tovább. Ha a helyzet rendkívüli, például repülőgépen utazunk, akkor viszont nem lesz hosszú távon romboló hatása, ha a gyerek legtöbb kérésének engedünk annak érdekében, hogy a program zökkenőmentesen tudjon haladni. Hiszen egy ilyen rendkívüli program rendkívül ki is meríti a gyereket, és nem érdemes a helyzetet tovább feszíteni. Igen, felveheti a kedvenc (ünneplő) ruháját, igen, még ezt a könyvet is elhozhatja, igen, ehet csokit ebédidő előtt stb. Ilyen módon elkerülhetőek a nagyobb kiabálások, és a felnőttek dolga is folyik.

Eleve ebéd után indultunk, remélve, hogy a gyerekek az úton alszanak egy keveset, de persze Murphy óta jól tudjuk, hogy ennek nem sok esélye volt… Nem is lett belőle semmi. Mikor odaértünk, még elég jól állt a helyzet. Az ügyintézés sikeresen megtörtént, gyerekek nem bomlottak, még csak az autót sem szedték szét. Egy tölcséres fagyi persze közrejátszott a jó hangulat megteremtésében.

Még a Tropikáriumot is sikeresen végignéztük, nem is nagy, két 5 év alattival tökéletes kis program. A bajok akkor kezdődtek, amikor Hajnal megéhezett, így ki kellett mennem megszoptatni őt. Már rég jól lakott, de a többiek csak nem akartak kijönni – mint utóbb kiderült, a halsimogató nagyon megtetszett nekik. Mikor végre kijöttek, már olyan fáradtak voltak, hogy csak veszekedni volt erejük. (Minél fáradtabb a gyerek, annál többet mozog, kiabál és veszekszik. Érthetetlen.) A veszekedés tárgya pedig egy pár perccel azelőtt vásárolt vacak kis műanyag labda volt a 100 forintos gépből. Volt egy kék és egy rózsaszín. Villő kedvenc színe a rózsaszín, Mesié pedig a kék, joggal gondolhattuk tehát, hogy a sors ezennel a mi oldalunkon áll. Tévedtünk. Óriási ordítozás kíséretében ment a vita a két labda körül, mindkét lány a kéket akarta ugyanis. Meggyőzés, ígérgetés – hiába. Semmi sem használt. Egyszer csak az egyik labda leesett, és olyan furán ért földet, olyan „nem-labdásan”, hogy ahogy felvettem, automatikusan megvizsgáltam, megtapogattam, megszagoltam. Mmmmm, rágógumi illata volt!

Lányok! De hiszen ezek rágók!

Bubble - Relaxing

Több se kellett, a két lány azonnal rárontott a hozzá legközelebb eső rágógumira, és nyalogatták, beleharaptak. Nagy maszattal az arcokon, és nagy megkönnyebbüléssel a szülők szívében szépen továbbhaladtunk, és irtó büszkék voltunk magunkra, hogy a bevásárlóközpont másik felének látogatói már nem a hisztis gyerekek szüleiként tekintenek ránk, hanem irtó ügyes háromgyerekes párt látnak bennünk, akik még ide is el tudnak jönni három pici gyerekkel :-)

Az eset ismét elgondolkodtatott a figyelemelterelés mint nevelési eszköz jelentőségén. Többször bevált már, érdemes lenne tudatosabban is használni. Ajánlom mindenkinek szeretettel!

Kérdésed vagy véleményed van? Mondd el bátran a cikk végén lévő komment dobozban! Te milyen módon szereled le a hisztis gyereket? Megkeresed a hisztimanót? Vagy a sarkon éppen beforduló oroszlánra hívod fel a gyerek figyelmét? :-) Nekünk mindkettő bevált!