Birtalan Balázs

Birtalan Balázs

Bár hajósikálással és amparántással nem foglalkoztam, meglehetősen kanyargós út áll mögöttem. A pszichológia gyerekkorom óta áll az érdeklődésem fókuszában, mind elméleti szinten, mind a másoknak való segítségnyújtás terén. Mivel elsődlegesen költőként gondolok magamra, bemutatkozásként álljon itt egy versem:

Boldogság

A le- és elpuskázott sárkányok,
valamint az el- vagy el nem jövendő tündérek közötti
elég hosszú pillanat.

Szakmai pályafutásom:

  • 2003-tól másfél évig segítőként vettem részt egy telefonos információs és lelkisegély-szolgálat munkájában.
  • 2005-2006-ban elvégeztem az Integratív Pszichoterápiás Egyesület (IPE) 200 órás, dr. Daubner Béla vezetésével tartott módszerspecifikus NLP-képzését. Ennek fókuszában az NLP, a hipnózis, a KIP és az ego-state terápia állt.
  • 2006-tól foglalkozom a Marshall B. Rosenberg-féle erőszakmentes kommunikációval (EMK).
  • 2006-tól vagyok az IPE tagja; azóta foglalkozom terápiás keretek között, pszichoterápiás eszközöket alkalmazva (szupervízió mellett) olyan emberekkel, akik úgy tapasztalják, hogy valami nem stimmel velük.
  • 2010 szeptemberétől vezetem Sorskönyv nélkül című, pszichológiai témákkal foglalkozó blogomat.
  • 2010-2011-ben elvégeztem az IPE 50 órás Fejlődéslélektan és pszichopatológia képzést.
  • 2011-ben részt vettem az IPE Módszerspecifikus Integratív Gyermekpszichoterápia (IGYP) képzésének 30 órás Tranzakcióanalitikus terápia gyermekekkel és serdülőkkel, valamint 30 órás Ericksoni hipnózis és rövidterápia serdülőkkel képzésmoduljain.
  • 2011 tavaszától részt veszek az egyesület 100 órás Kognitív viselkedésterápia műhely című képzésében.
  • 2011 őszétől vezetek EMK-képzéseket egy barátommal közösen, Zsiráftánc-tanfolyam címen.